Az International Bus Stationt elhagyva elég hamar „otthonosan” fészkelődöm a műbőr ülésen, régi jóleső érzés kerít hatalmába: bár a vidék ugyanaz, és csak néhány kilóméter választ el Thaiföldtől (meg a rémséges Poipettől), rögtön felbukkantak a jellegzetes lábas khmer házikók sok növényzettel körülvéve, legelő csont és bőr marhák, a bogárfogó apparátusok (egy négyzetalakú dézsaszerűség, két bot, egy neon, és mögötte egy függőleges, széles fólia), kis szemétkupacok, sok-sok Cambodian People’s Party tábla mindenhol és vörös szálló por, ötszörösen túlpakolt járművek. Érdekes módon komolyan családias, szeretetteljes hangulat árad e látványból, még akkor is, ha tudom, hogy közelebbről nézve a faszerkezeten kívül nem sok minden van a házakban...
Siem Reapban is hasonlóan „de jó visszatérni” érzésem volt, amint beültünk a tuktukba a csomagokkal és elkezdtünk cikázni az átláthatatlan forgalomban.
Így elsőként most csak kis életképek következnek itt, hangulatok (olyan giccsesen): a nyüzsgés még nincs rajtuk, annak „értelmezhető” rögzítését még gyakorlom. (Olyan momentumokat pedig ugye sajnos nem lehet visszaadni, mint pl. a most zajló kutya-vinnyogás-koncertet, mely rendszeres jelleggel éjszakánként 2-3-szor lepörög, kemény intenzív percek, aztán elvágják a hangot. Csitt. Meg a csukló/kinevető gekkó-hang, a kedvencem!)
Bár első ránézésre sok minden változott 2007 óta, néhány nap ittlét után már azért állíthatom, hogy a városközponti átalakításokat és némi „városkép-újítást” leszámítva, az alapdolgok nagyjából a régiek. Kedves, mosolygós emberek, rengeteg szemét, mindenki dudál, rohangál, énekel, sikítozik, az autók ugyanúgy átmennek a piroson, amikor neked zöld, tuk-tukok mindenhol, lady-sir, 1 dollar, az Angkor Beer felirat mindent ural (a CPP táblák helyett), műanyagszékes kajoldák és üvegkalitkás-talicskás kajaárusok tömeges felvonulása, por, por, por, zaj, zaj, zaj.
A változatos, színes városközpontot sajnos turista-babaházzá alakították, csilli-villi égők díszitenek mindent (éjszaka „az eget is”), minden étterem szép lett és nyugatias. Még jó, hogy lehet kapni francia palacsintát egy külön francia palacsintázóban és belga sört a boltban, huh. Néhány régi hely még megvan: Dragon Soup, Khmer Kitchen, Tigre de Papier, stb, de sokkal puccosabbak és drágábbak lettek. Beépültek a központi képbe. A kaja gondolom persze ugyanolyan jó... Talán a Molly maradt meg olyan íresen, „hagyományosan” változatlannak. Amikor 2007-ben a Red Pianoban szakadó esőben ültünk megérdemelt reggelink után, a szemközti üres szeméttel teli telek, a lerobbant kis utcai talicska-kajoldák, a randa-bűzös konténer-kuka és egyebek vettek minket körbe – olyan szép volt. Vártuk, míg eláll a vízözön (próbálom megtalálni az ott készült képet, de szerintem otthon van). Nem igazán ismertem fel most azt a sarkot, egyáltalán a Pub Street(ek) egésze nem hasonlít a régi önmagához. Főleg azért nem, mert kitiltották (vagy nem tudom mit csináltak) a kolduló gyerekseregekkel, csak néhány merészkedik még elő a régi tejporos trükkel, de szegények teljesen eltűntek. Reméljük, jól vannak (pedig rengeteg apró játékot hoztunk nekik...) Igazi gasztrotúrás „prémium-hellyé” alakult át ez a rész - egyedül talán az Angkor What, a Temple és az X-Bar nem változott semmit: továbbra is üvölt a zene és mennek a koktélvödrök.
Sebaj, e körön kívül még élet az élet, zajlik az élet, az Old Market uyganolyan büdös. Tegnap elsétáltunk a Route 6-en a régi szállásadónk felé: akkor sem volt túl kuckós a nagy útról nyíló és a házhoz vezető poros nyél, de a helyi boltoktól és mindenféle napi eseményektől, a még kiépítetlen nagy úttól olyan helyiesen barátságos volt. Most inkább sok a szemét és felhúztak néhány nagy házat a bejárati nyél mellé – sztráda melletti ház lett szegény Soley ex-birodalma.
Részünkről a Smiley’s Guesthouse-ban tengetjük napjainkat, itt lakott Matyi több hónapig még 2008-ban. Nagy üdvözlés járt neki érkezéskor, kapunk is mindig finom házilag prított limeleveles-chilis-fokhagymás cukrozott snack-mogyorót délutánonként, WC-papírt már kevésbé – de szerezni azt viszont tudunk. A házi élet rendkívül élénk amúgy, legalább tizen tüsténkednek nap mint nap a kétmeletes, három nagy részből álló házban, a csapat mindig kicsit más. A főnöknő persze állandó (az ő férje vezette a helyet, de sajnos róla már csak egy fotó maradt az oltáron). Van egy főmanusza, ő mondjuk a főnöknő alatti főmanusz, mindig vidáman tesz-vesz, ő a házi tuktukos is, van egy pár csajszi még, akik segítenek, mosnak, takarítgatnak, a férfiak szerelgetnek (ők valószínűleg a csajszik férjei), vannak gyerekek, nagyon cukrok (a csajszik gyerekei) és van Ő, a csodabogár Nő (? – vagy Férfi-Nő – de nem olyan egyszerű a helyzet, mert lehet, hogy csak vaskos nőnek született férfiasabb hanggal, elég komplex személyiség mindenesetre). Ő a leghangosabb, mindig rendkívül jókedvű, hangosan gurgulázik és kajabál, mindig. Mivel a meleg miatt itt mindenki nagyon korán kel, a délelőtt vége már punnyadás, és készülődés az ebédre, majd a sziesztára (az ott van, ahol éppen éri őket az álom). A délelőtt végén, és aztán egyre sűrűbben délután, és ameddig nem bújnak elő az esti vendégek, a nagy fedett terasz alatt, a konyhaablak (nagy nyílás) mellett megy a plafonra szerelt tévé, a főszereplő. Ő nézi a legtöbbet, minden műsor kedvenc. A helyi műsoroknál hangos kommentelés, a James Bond alatt néma kuss, a khmerre szinkronizált indiai vagy kínai sorozatok alatt felháborodott sipítozás vagy hangos visongás. Csúcsfazon. Amúgy azon kívül, hogy mindent ami nehezebb, Ő csinál, Ő főz a vendégeknek – Ő, a nagy Ő.
A környék amúgy abszolút helyi, persze mindenhol vannak guesthouse-ok és hotelek, szóval nem vagyunk egyedül, de megy rendesen a rácson sütögetés, az éjszakai spontán piaci árusítás (lakkozott sült kacsa egyben fejjel és mindenféle izé mellette (a belei?), számos kisüzem (ezekről majd részletesebben egy külön posztban) és a mozi! Persze nem olyan mozi, hanem olyan mozi, ahol a sátorépület végében megy egymás mellett több képernyő, előtte hosszú széksorok és lelkes közönség: mindenki annál a műsor-sornál ül, ami számára épp a legizgalmasabb. A motorok, tuktukok kint parkolnak, bent hűs árnyék és még talán inni is lehet valamit...
