Minden kezdet nehéz, főleg egy hetes késéssel, így maradjunk annyiban, hogy: a repülőnk Budapestről Március 15-én szállt fel, pontosan egy hete (kb ilyenkor érkeztünk Kairóba és vártunk még négy órát). Első igazi állomásunk nyílvánvalóan Bangkok volt, terv: innen megyünk majd tovább. Indulásunkig annyi már kirajzolódott, hogy Április elején valamikor már Yangonba kell érkeznünk, hiszen egyikőnket (nem engem) ott várja a potenciális munka, addig viszont szabad a pálya. A repülőút alatt erre vonatkozóan többször módosult a "mikor és hogyan", a „hová” nagyjából megvolt (Kambodzsa), végül a "majd ott meglátjuk", illetve az "először érkezzünk meg" győzött.

(Bangkokról egyébként konkrétan csak röviden lesz itt szó, mert nem egészen emberi léptékű és komolyabb értekezéshez komolyabb időt volna érdemes ott eltölteni, mindenesetre: Bangkok, amíg a szem ellát... nyüzsgő dzsumbuj, felhőkarcoló a tákolt házikó tövében, ömlesztett hirdetések és párizsi metrórendszerre épülő légi vonat, régi és új világ, all in one)

A bangkoki repülőtérre megérkezve nem egészen volt világos először hova kell sorba állni (Immigration 1,2,3? Oltáskönyvet lepecséltessük? stb.), de néhány felesleges kör és másfél óra után sikerült a csomagjainkhoz eljutni, melyeket már aggodó de mosolygós repülőtéri munkatársak vettek körbe és keresték az elveszett gazdákat. A légkondi már addigra megtette a hatását (Kairóban sikeresen túlhűtöttek), és bár végig talpig fel voltam öltözve, a 35 fokba tüsszögve léptem ki :). City line-nal és Sky train-nel eljutottunk egy óra alatt az elvileg nagyjából belőtt szállásunktól jó messzire (mi sem voltunk túl precízek, de kár is volt a légi vonat munkatásaitól megkérdezni a merre az arrát). Végül egy helyzetmentő sör után (nekem volt rá legnagyobb szükségem) egy normál árra lealkudott taxiba ültünk (de hiába a letekert légkondi, ott is hideg volt!), és némi városnézéssel egybekötve kértük a vidám fickót, vigyen minket a szállásra. Fogadtatásunkra a Király is felvonult előttünk. Néhány homokzsákból kialakított barikád, illetve itt-ott felfegyverzett lézengő katonákon kívül nem volt nyoma az elmúlt hetek eseményeinek, szerencsére. Az egyik kifejezetten turistás utcából nyíló kertes hostelt választottuk ideiglenes lakhelyünknek, egyrészt mert "úgysem maradunk sokáig", másrészt ezt tűnt biztonságosnak első körben, mégsincs itt minden rendben alapon.

A másnap reggel helyett végül 19-én reggel indultunk tovább: nem siettünk, és addig szépen átálltunk, "megérkeztünk", felfedeztünk, jártunk, ettünk, ittunk. Magunkba szívtuk a főváros káros oldalait is: a Khao San Road és környéke estére éjszakai “vámpírtanyákká” átváltozva szolgálja a nem éppen igényes külföldi népeket, tömeges talpmasszázs, vízipipa és koktélvödrök, üvöltő zene és bogárevés/fotózás, nem beszélve a minden mennyiségben tetoválásokat készítő üzemekről, mindez persze megszámlálhatatlan mennyiségű étteremmel és bárral megspékelve - pöpec kikapcsolódás :). Képen nehéz visszaadni, főleg olyan profinak, mint nekem…

Sajnos a két nap nem túl sok idő egy ilyen méretű és jellegű városban, főleg, hogy tudatosan szép lassan érkezgettünk meg (végül is egy ideig a környéken leszünk). Igazából lazán sétálgattunk ide-oda, ameddig bírtuk a 40 fokos tűző napon és amerre épp kedvünk tartotta. Bangkokról tehát részleteiben talán egyszer máskor :)

és külön köszönet Carlosnak a gépért, egy csoda!